Öngyilkosság, önsértés kamaszkorban

Az öngyilkosság évezredek óta létező, az emberi fajra jellemző jelenség. Nem betegség, de az öngyilkosságot elkövetők többségéről elmondható, hogy valamilyen mentális zavarral küzd, vagy elkövetésekor depresszív állapotban van.

Hazánkban az öngyilkossági mutatók az I. világháború utáni évektől folyamatosan emelkedtek, majd a 80-as évek közepétől lassú csökkenés mutatkozott. A csökkenő tendencia egészen 2020-ig tartott, innentől megint növekszik a befejezett öngyilkosságok száma. 2020-ban 1706 ember követett el befejezett öngyilkosságot, egy évvel korábban 1550-en. A 15-19 éves kor között elkövetett öngyilkosságok száma 2013 óta nem csökken. A serdülőkori öngyilkosság legnagyobb rizikóját a korábbi öngyilkossági kísérlet jelenti, amely 10-30-szorosára növeli a fiatalon elkövetett öngyilkosság esélyét.

A serdülőkor, ahogy az előző statisztikai adatokból is látszik, veszélyeztetett időszaknak minősül az öngyilkosságok és az önsértő magatartások szempontjából egyaránt.

Ennek oka, hogy…

• a serdülőkorban nagyon sokféle változás zajlik a testben, agyi, biokémiai, hormonális szinten, amely önmagában is sok energiát igénylő, megterhelő folyamat.
• Emellett vannak olyan pszichés feladatok, melyeken keresztül kell menni, meg kell ugrani ebben az időszakban. Ezeket nevezzük fejlődési krízisnek. A serdülőkor megoldandó feladata többek között a szülőkről történő érzelmi leválás, az identitás, benne a nemi identitás megtalálása, megszilárdulása, a felnőtt szereppel való azonosulás, a saját értékrend kialakulása.
• Ehhez társulhatnak negatív életesemények (pl.: szülők válása, kapcsolati kudarcok, veszteségélmények, iskolai-teljesítménybeli nehézségek stb.), melyekkel való pszichés megküzdésre már nem marad elég kapacitás.

Ilyenkor az a serdülő, aki alacsony önértékeléssel és fejletlen problémamegoldó készséggel, kialakulatlan és differenciálatlan megküzdési képességekkel rendelkezik, gyakran fordul feszültség levezetésként az önsértés felé. Ha a serdülőt olyan esemény éri, mely aktuálisan megterheli, feszültséggel tölti el és érzései nehezen megfogalmazhatóak, falcolással (éles tárggyal, például körzővel, üvegdarabbal, borotvapengével, hegyező belsejével leggyakrabban az alkaron vagy combon létrehozott párhuzamos karcolások, vágások), vagy az önbántalmazás más formáival (például fej vagy comb ütése, kézzel falba ütés) igyekszik megszabadulni rossz érzéseitől. Amennyiben az önsértés nem hoz kellő megkönnyebbülést, ennek egyre drasztikusabb formáit követi el, majd bekövetkezhet az öngyilkossági kísérlet, mint végső megoldási, feloldási próbálkozás.

Természetesen nem minden serdülő jut el idáig, de fontos, hogy az önsértésre is felfigyeljünk, mert ez mutatja, hogy a kamasznak nincs megfelelő eszközkészlete a vele történő sokféle változás és esemény adekvát feldolgozására.

Az önsértés fogalma

Az önsértés a test szövetének szándékos megsértése, ami leggyakrabban egy éles tárggyal (kés, penge, üvegdarab) ejtett felületes, vérző sérülés, vagy a test szövetének károsítása égetés, ütés, karmolás, harapás által. Sokaknál ez csak egy átmeneti szakasz, mely a serdülést kíséri, de vészjelzésnek kell felfogni, ami mutatja, hogy nem tipikus irányba alakul a fiatal problémákkal való megküzdési képessége.

Az önsértés okai:

Az önsértést egy érzelmileg nehezen körülhatárolható, de jellegzetes esemény váltja ki, ami egyre fokozódó feszültséget generál, amit a személy nehezen, vagy nem tud megfelelően kommunikálni. Ezt az elviselhetetlen állapotot követi a pillanatnyi megnyugvást eredményező önsértés, melyet a bűntudat, szégyen, önvádlás követ. Így az önsértés tényleg csak rövid feszültségcsökkenést eredményez, melyet a bűntudat miatt megint feszültségnövekedés követ. Ezzel megint nem bír mit kezdeni a serdülő, tehát következik az újabb önsértés és újabb bűntudat, így válik ördögi körré a folyamat. 

Az önsértő magatartásformák között súlyos és kevésbé súlyos formákkal találkozhatunk. Akik hosszabb idő óta sebzik magukat, sokkal valószínűbben használják az önsértés különböző módjait, és halnak bele egy öngyilkossági kísérletbe, mint azok, akik korábban nem vettek részt önsértésben. Egyrészt azért, mert megszokják önmaguk megsebzését, másrészt pedig gyakran alábecsülik a kísérleteik végzetes mivoltát.

Az esetek többségében tehát valamiféle negatív állapot megszüntetése, kapcsolati konfliktus feloldása, vagy egy pozitív állapot elérése, például megnyugvás, ellazulás áll motivációként a háttérben.

Leggyakoribb okok:

• az üresség érzésétől való szabadulás,
• a feszültség csökkentése,
• az egyént elárasztó intenzív érzésektől való szabadulás,a zsibbadtságtól, érzéketlenségtől való menekülés,bűntudat enyhítése az önbüntetés által,a harag kifejezése, illetve a harag érzésének megszüntetése,a saját test feletti kontroll érzésének gyakorlása.
• az elidegenedés érzésének kifejezése, illetve az azzal való megküzdés.

Az önsértés kétszer-háromszor nagyobb arányban fordul elő lányoknál, mint fiúknál. A fiúk idősebb korban kezdik el az önsértést és náluk inkább az önütlegelés, égetés fordul elő, míg a lányokra a koraibb kezdet és a vagdosás, önkarmolás jellemző.

Mindenképpen figyeljünk oda a következőkre, mert árulkodó jelek lehetnek:

• az alkar és a test egyéb részein található kis, párhuzamos vágások,
• egyéb sérülések, hegek, égési nyomok,
• szorongás, lehangoltság, ingerlékenység, dühkitörések, sírás,
• visszahúzódás, érdektelenség, étvágy/alvás megváltozása,
• kapcsolati változások, baráti kapcsolatok elhanyagolása, elszigetelődés,
• az iskolai teljesítmény romlása.

Az öngyilkosság az önsértés egy szélsőséges formájaként fogható fel. Az öngyilkos magatartás úgynevezett multifaktoriális esemény, melynek rizikó – és védőfaktorai is vannak.

A rizikófaktorok közé tartoznak a

• pszichológiai rendellenességek, mentális betegségek, leginkább a depresszió, bipoláris zavar, alkohol vagy droghasználat. A befejezett öngyilkosságok több mint 90%-ánál fennáll valamilyen, legtöbbször kezeletlen, pszichiátriai betegség minden korosztálynál. 
• idegesség, irritáltság érzése; reménytelenség és értéktelenség érzése, mely gyakran kíséri a depressziót;
• korábbi öngyilkossági kísérlet;
• a családban előforduló öngyilkosság és depresszió;
• érzelmi, fizikai vagy szexuális bántalmazás;
• szociális izoláció érzése, kevés vagy rossz kapcsolat a családdal, kevés barát, a támogató kapcsolatok hiánya;
• homoszexualitás vagy biszexualitás egy nem támogató, hanem kirekesztő, megbélyegző családi vagy iskolai környezetben.

A védőfaktorok közé tartozik a

• a jó szülő-gyermek kapcsolat,
• szülői segítség a fontos döntésekben,
• szociális háló,
• vallásosság,
• könnyen elérhető egészségügyi szolgáltatás,
• illetve ha egy társadalomban nem stigma a pszichiátriai betegség.

Hogyan segíthetünk?

Természetesen minden eset egyedi és különböző hozzáállást, beavatkozást igényel, de vannak olyan általános, ugyanakkor nagyon fontos teendők, melyek sokat segíthetnek addig is, amíg a serdülő a krízisen túl nem lesz, vagy a megfelelő szaksegítséghez hozzá nem jut. Ezek közül a legfontosabb   

• ha empatikusan, közbeszólás és ítélkezés nélkül tudjuk meghallgatni a serdülőt. Az elfogadás és a rájuk irányuló figyelem sokat javíthat az állapotukon, valamint növeli a későbbi segítségkérés esélyét.
• Legyünk nyitottak, befogadóak, ítélkezéstől mentesek.
• Próbáljunk meg nyugodtan és gondoskodással közeledni az önsértőhöz.
• Nyújtsunk támaszt, azt közvetítsük felé, hogy fontos nekünk, ne bagatellizáljuk el a problémáját.
• Távolítsuk el az öngyilkosságra és önsértésre alkalmas eszközöket a környezetéből.
• Fogadjuk el őt és értsük meg, hogy az önsértés a lelki fájdalommal való megküzdést szolgálja, nem mások bosszantását.
• Hallgassuk meg, legyünk elérhetők és türelmesek!
• Vizsgáljunk meg minden sérülést, hogy szükség van-e orvosi ellátásra.
• Segítsük elő a megfelelő szakemberhez való eljutását.
• Ne mondjunk semmi olyat, ami az önsértőben növeli a bűntudat vagy a szégyen érzését.
• Ne döbbenjünk le, ne legyünk dühösek, mert ezzel megijeszthetjük, elbizonytalaníthatjuk.
• Ne hibáztassuk, még ha nem is értünk egyet azzal, amit csinált. Az önsértés gyakran kapcsolódik krízisállapothoz. Ilyenkor jó, ha tudunk uralkodni az érzelmeinken és figyelni a másikra.
• Ne büntessük, és ne hangoztassuk az önsértés negatív következményeit! Ezzel a legtöbben tisztában vannak, de segítség nélkül nem tudnak megszabadulni káros szokásuktól.

Kihez forduljunk segítségért?

• Ha egy gyerek/serdülő öngyilkossági gondolatokat hangoztat, öngyilkosságot kísérelt meg, vagy súlyos önsértést követetett el, fontos a pszichológiai, pszichiátriai kivizsgálás és az ott felállított diagnózisnak megfelelő kezelés elkezdése.
• Ha az önsértés nagyon súlyos, vagy az öngyilkossági kísérlet nemrég történt (pl.: a gyógyszereket pár órája vette be), azonnali kórházi ellátás szükséges az életveszély elhárítása, illetve a sérülések szakszerű ellátása miatt.

Források:

• Balázs Judit (2015). Öngyilkos magatartás és nem-szuicidális önsértés.
• Balázs J. & Miklósi M.(szerk.): A gyermek‐és ifjúkor pszichés zavarainak tankönyve. Budapest, Semmelweis Kiadó.
• Andover, M. S. & Gibb, B. E. (2010). Non-suicidal self-injury, attempted suicide, and suicidal intent among psychiatricin patients. Psychiatry Res. 178, 101–105,
• Carson, G. S. (2017). Öngyilkosság és önsértő magatartás.
• In Haddad, F. & Gerson, R. (szerk.): Hogyan segítsünk a krízisben lévő gyermekeknek? A pszichiátriai sürgősségi állapotok kezelése gyermekeknél és serdülőknél. Budapest, Oriold és Társai Kiadó.
• Csorba J. et al. (2005). Önsértő magatartású serdülők tüneti jellegzetességei. Psychiatria Hungarica. 20(6), 456−462.
• Gyenge E. (2000). Öngyilkossági krízisek kommunikációs sajátosságai serdülőkorban. In Kelemen G. (szerk.): Teledialógus. Pécs, Pannónia könyvek, 133−140.
• Flach Richárd és Néczin Katalin: Öngyilkosság, mentális rizikófaktorok és prevenciós lehetőségek – különös tekintettel a gyermek-és serdülőkorra